A nap ünneplését IV. Gergely pápa rendelte el 830-ban, aki elődjét, I. (Nagy) Gergely pápát (509–604), iskolák alapítóját, a gregorián-éneklés megteremtőjét az iskolák patrónusává tette. E naphoz Európa-szerte felvonulások, diákpüspök-választás és vetélkedők kapcsolódtak. A magyarországi Gergely-járáseredetét, interetnikus kapcsolatait Földesi Béla vizsgálta. Tanulmányában többek között felvázolja a szokás kialakulását a középkori szegény tanulók különböző ünnepekhez kötődő mendikálásától, mely a 17. század közepétől Balázs napjához (febr. 3.), de rendszerint Gergely napjához kötődött (Földesi 1981).
A Gergely-járás szokása országosan ismert volt, de élő gyakorlatát már csak szórványosan lehet megtalálni. A Gergely-járás célja a 17. századtól nemcsak az adománygyűjtés volt – melyet sok esetben a tanító díjlevelében rögzítettek –, hanem az iskolába való verbuválás is. A katonai toborzás mintájára a szereplők különféle katonai rangot viseltek, és Szent Gergely vitézeinek nevezték magukat. Néhol a püspököt is megszemélyesítették. A szokás azonban az idők folyamán egyszerűsödött.
A Gergely-járás éneke és szövege összetett. Jellegzetes szövegeleme a „Szent Gergely doktornak, híres tanítónknak az ő napja” kezdetű hosszú ének, mely a 17. század végén megjelent egyházi énekeskönyvben (Zöngedező mennyei kar. Lőcse, 1696) is szerepel. A szövegnek jól ismertek 18–19. századi változatai (Égető 1969). A szokást gyakran a tanítók egyéni leleményei alakították. Az énekhez kapcsolódhatott a szereplők tréfás bemutatkozása, jókívánságmondóka és adománykérés.
Réső Ensel Sándor szokásgyűjteménye 1844-es leírást idéz: „Borsodban s csaknem egész felső Magyarországon a református iskolás gyermekeknél szokásban volt a Gergelyjárás; de már most csak kevés helyen van divatban. Gergelynapkor t. i. az iskolás gyermekek dobbal, zászlóval czifrán s pántlikásan felöltözve, s csaknem minden házba beköszönve, dallás közt bejárták a falut, vagy várost, hogy a még iskolába nem járó gyermekekkel kedvet kapassanak az iskolába járásra, aminthogy ha valamely házba bementek, azt volt első szavok: van-e katona, ki Pallas táborába beáll? Többek közt a kengyelfutó kitünőleg czifrán volt öltözve. Ezen azon joga volt, hogy akármely házba bementek, az ágyra fölheveredhetett, hanem e kiváltság árát gyakran keservesen megfizette; mert az ágyba jó eleve tűt rakván, kengyelfutó uramat jól megszurkálta. A többi Gergelyjárók az asztalt körülállván, egy pár dalt elénekeltek, s ezután leülvén, a házigazda valamivel megkínálta. Ekkor előállt a nyárs és kosárhordó. A nyársat, ahol különös kárt nem tett, a padlásba ütötte. A nyársra szalonnát szúrtak, a kosárba tojást tettek, tehetősebb háznál pénzt is adtak. Ami így begyűlt, az iskolatanítóé lett, de aki rántottával néhányszor megvendégelte a Gergelyjárókat. Volt még a Gergelyjárókkal egy úgynevezett {7-139.} morjó (bajazzo) is, ki képét korommal bekenvén, ruháját szalmával kitömvén egy karikással a kezében, a többi gyermek előtt futkosott és pattogott, s különféle pajzánságot elkövetett.
Forrás: MEK
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése