2011. július 31., vasárnap

Augusztus 1. - Vasas Szent Péter napja

Vasas Szent Péter napja a Mura-vidéken a szőlőtermelőknek dologtiltó nap, mert úgy vélik, a szemek lehullanának a fürtről.
Zagyvarékasi, kukoricára vonatkozó termésjóslás szerint: „Ha Vasas Szent Péter napján még eső lesz, lesz kukorica, de még akkor se esik, gyühet a Duna vize is, nem lesz kukorica” (Pócs 1964: 28). Ilyenkor vetették a kerékrépát például Vásárosmiskén, Sárkeresztesen.
Turán patkányűző napnak tartják. A patkányoktól való szabadulás egyik módja, ha egy öregasszony a mise alatt minden ajtóra felírja: „Dömötör püspök”. A másik módja pedig, ha egy patkány szemét kiszúrják és eleresztik, akkor a többi is elmenekül. Próbálkoztak azzal is, hogy ezen a napon megkerülték a patkánylyukat kilencszer, kilenc Miatyánk elmondásával.
Forrás: MEK

2011. július 25., hétfő

Július 26. - Anna napja

A kender töve Anna napján szakad meg, ezért ilyenkor kezdték a kender nyűvését. Szép idő esetén e napon szedték az ún. annababot. Medvesalján Anna-nap előtt egy héttel kell kiszedni a hagymát, mert akkor tovább eláll. A Drávaszögben is ekkor szedik ki a vöröshagymát. Doroszlón és Topolyán úgy vélik, hogy Anna a kötényében hordja a bogarakat, ilyenkor rajzanak a legyek, s ahol nyitva talál ablakot, ajtót, ott bedobja.
A Szent Annának szentelt kedd évszázadok óta asszonyi dologtiltó nap. Szent Annát Szeged környékén Kedd asszonya néven is emlegetik.
Anna kedvelt névünnep, melynek mulatsággal, bállal való megünneplésére ma is virágzó szokásként említhetjük a füredi Anna-bált.
Forrás: MEK

2011. július 23., szombat

Július 25. - Jakab napja

Jászdózsán úgy tartották, hogy a Jakab-napra kelt csirkék gyorsan nőnek. Ilyenkor szedik ki a fokhagymát.
A Jakab-napi időből különböző módon jósoltak a várható téli időjárásra. Székesfehérváron úgy vélték, hogy Jakab napján virágzik a hó, mert ha ilyenkor sok a felleg, akkor a télen sok hó lesz. Tápén a Jakab-napi északi szélből hideg telet jósoltak. Doroszlói megfigyelés szerint: „a zab aratását Jakab-napig be kell fejezni, mert ami gabona Jakabnapig kint marad, az kint is veszik” (Penavin 1988: 115).
Forrás: MEK

2011. július 21., csütörtök

Július 22. - Mária Magdolna napja

Szokás volt a kislányok hajából ezen a napon egy keveset levágni, hogy még hosszabbra nőjön. A bácskai Felsőszentivánban sütőlapátra ültetve vágtak le a hajból, amit titokban ástak el, nehogy rontani lehessen a hajszállal.
Szeged vidékén nem tartották Mária Magdolna napját sütésre, mosásra alkalmasnak. Szajánban egyenesen tiltották e munkákat.
Időjárásjósló hiedelem is fűződik e naphoz. Kiskunfélegyházán úgy hitték, esnie kell az esőnek, mert Mária Magdolna siratja a bűneit.
Forrás: MEK

2011. július 3., vasárnap

Július 20. - Illés napja

E napon munkatilalom volt, mert attól tartottak, hogy aki ilyenkor a mezőn dolgozik, abba belecsap a villám, a termést pedig elveri a jég. A gazdálkodók féltek ettől a naptól, hogy a vihar szétveri vagy a villám felgyújtja az asztagot, a kazlakat. Volt olyan hiedelem is az Ormánságban, hogy akin Margit vagy Illés napján varrt ruha van, abba belevág a villám.
Gyimes-völgyi magyar elbeszélés szerint Illésnek nem szabad megtudnia, hogy mikor van a neve napja: „Örökké érdeklődött a többi szentektől Illés, hogy mondják meg, mikor lesz az ő nevenapja, hogy ő lőjön. De a többi szentek eltagadták, de azért méges ő tájékozódik, vaj előbb, vaj utóbb, de tennap eltalálta, mert jókat lőtt” (Bosnyák S. 1982: 107).
Vásárosmiskén azt mondják mennydörgéskor, hogy Illés abroncsolja a hordókat, Csíkdelnén úgy tartják, hogy ilyenkor Illés szekere zörög. Székelykevén úgy vélik, hogy az Illés-napi eső miatt lyukas mogyoró és dió terem. Július végének viharos időjárására utal az Újkígyóson és Doroszlón is emlegetett szólás: „Illés meg Jakab Annát kergeti” (Penavin 1988: 144).

2011. július 2., szombat

Július 2. - Sarlós Boldogasszony napja

A nap elnevezése utal az aratás egykori módjára, amikor még a nők arattak sarlóval. Tápén e hagyomány emlékére ezen a napon gyógyfüveket vágtak le sarlóval, amit azután megszenteltettek. Szokás volt az aratás szertartásos megkezdése is, hogy azután másnap ténylegesen hozzáfogjanak a munkához. Például Szil faluban (Rábaköz) elmentek a misére, az aratószerszámokat a templom falához támasztották. Ezután kimentek a földekre, a búzában vágtak egy rendet, majd hazamentek.
Elszórt adatok utalnak arra, hogy ezen a napon is tilos volt a kenyérsütés, például Zagyvarékason, Doroszlón.
Forrás: MEK

Június 29. - Péter-Pál napja

A magyar nyelvterületen általában úgy tartották, hogy a búza töve ezen a napon megszakad, kezdődhet az aratás.

A Mura-vidéken ekkor kezdik aratni a rozsot. Topolyán kimentek megnézni a búzát, és egy-két kaszasuhintást tettek próbaképpen, mert ez a nap egyébként dologtiltó nap volt.
Szent Pétert a halászok patrónusaként tisztelték, s az egykori halászcéhek ilyenkor rendezték a gyűlésüket. Ekkor volt a legény- és mesteravatás. Dunaszekcsőn Péter-Pál előestéjén a halászok rúdra kötött ponttyal járták végig a falut és köszöntötték vásárlóikat, akik kaláccsal, borral vendégelték meg őket. Másnap a halászok rendeztek vendégséget halpaprikással, túrós csuszával.
Szent Péter a szegedi lakatoscéh védőszentje volt, mert kezében kulccsal szokták ábrázolni.
A Csallóközben Péter-Pál napjához fűződik az a hiedelem, hogy amelyik legény vagy lány elsőnek hallja meg a harangszót e napon, az év végéig megnősül vagy férjhez megy.
A Csallóközben a gyümölcsevési tilalom (mely másutt általában Szent Iván-naphoz kapcsolódott) Péter-Pál napjához kötődött. Az ünnepig nem volt szabad gyümölcsöt, főként cseresznyét enni, akinek a kisgyermeke meghalt, hogy az a túlvilágon kaphasson. Az ünnep után pedig az első szemet idegen gyereknek kellett adni, s csak azután ehetett az anya.
Forrás: MEK

Június 24. - Keresztelő Szent János, ill. Szent Iván napja

Szent Iván a nyári napforduló ünnepe, a szertartásos tűzgyújtás egyik jeles napja. A tűz tisztító, gonoszűző erejébe vetett hit az alapja a Szent Iván-napitűzugrás szokásának is. Az ekkor gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső és a dögvész ellen, elősegíti a jó termést. A szertartásos tűzugrásnak egészség- és szerelemvarázsló célzata is volt.
Bár adataink a magyar nyelvterület különböző pontjairól vannak, a hagyomány a magyar nyelvterület északi és déli peremvidékein maradt fenn legtovább. A szokásról a 15. század óta vannak írásos források (Dömötör T. 1964a: 140–151), a szakirodalomban Róheim Géza (1925: 309–326) és Marót Károly (1939) foglalkozott behatóan történeti és interetnikus összefüggéseivel.
{7-187.} A helyi adatok szerint a tűzrevaló zsúpszalma, rőzse, májusfa, gaz és szemét is lehetett. A tűzrevalót egyes helyeken a lányok gyűjtötték, sőt a tüzet is ők gyújtották meg. Bocsárlapujtőn botra szúrt zsúpkévét vittek a lányok és azt gyújtották meg, Drégelypalánkon gallyakból, szalmából gyújtottak tüzet. Kolonban a lányok bögrében vitték a parazsat, a fát pedig az ölükben.
A házasságjóslás, -varázslás ugyancsak a szentiváni szokás egyik eleme. Mihálygergén (Nógrád m.) a búzavirágból font koszorút, mellyel a tüzet átugrották, a legközelebb álló fűzfára sorba felhajigálták, és úgy tartották, akié fennakad, az még azon az őszön férjhez fog menni.
A Szent Iván-napi tűzgyújtásnak a házasságjósláson, -varázsláson kívül még számos indoka volt.
Érdekes módon azonban az egymás melletti falvakban is különböző céllal gyújtották a tüzet. A Nyitra megyei Pogrányban többek között gazt égettek, azt tartva, hogy akkor tiszta lesz a gabona és jobb lesz a termés. Nagyhinden úgy vélték, nem veri el a határt a jég, amerre a tűz füstje száll. Tardoskedden a dögtől és a ködtől vélték így megóvni a határt. Az Ipoly menti falvakban, például Ipolyvecén a kenderföldek mellett gyújtották a tüzet, a tűz átugrálása előtt és után meghevertek a kenderföld szélén. Itt a kendertermékenység-varázslás volt a cél. Bocsárlapujtőn égő zsúpkévével szaladgáltak a lányok, miközben mondogatták: „Tüzes legyen hasznos legyen, hogy a liba ne dögöljön” (Manga 1968a: 158).
A Baranya megyei Hörnyék községből a tűzgyújtással kapcsolatos mátkázó, barátságkötő szokást közölt Berze Nagy János, mely a maga nemében egyedülálló adat. A mátkázás, komálás ideje elsősorban fehérvasárnap volt, és tojáscserével történt. „Szent János napján estefelé a falun kívül (berekben) kisebb-nagyobb (10–15 éves) fiúk rőzsét, ágotbogot hordanak nagy máglyába. Amikor sötétedni kezd, összejön a falu fiatalsága, a lányok kezében faágra kötözött meggybokréta (10–15 cm hosszú), tetejébe a kihegyezett fára alma van tűzve (Szent János alma). Ez a baba- vagy komafa.
A Tápió menti falvakban emléke sem él a Szent Iván-napi tűzugrásnak. Azonban a Szent Iván-napi gyümölcsevéssel kapcsolatos tilalmakat itt is ismerik. Úgy hitték, hogy aki Szent Iván-nap előtt gyümölcsöt eszik, annak kiskorában meghal a gyermeke. Olyan asszonyok, akiknek meghalt a kisgyermekük, egyáltalán nem ettek ilyenkor cseresznyét. Ekkor érett az ún. szentiváni alma is. A század elején még szokás volt, hogy Szeged egyes városrészeiben gyerekek járták az utcát, így kiabálva: „Hintsék kendtök almát, ha nem: pedig hajmát!” A háziak a kerítésen át az ünnepre érő szentiványi almát, egyéb gyümölcsöt vagy aprópénzt szórtak. A szokás egyik magyarázata szerint, a kiszórt almával a család elhunyt gyermekeit vendégelik meg (Bálint S. 1977: I. 477). A hajdúdorogi, büdszentmihályi görög katolikusok János almáját osztják szét a gyerekek között.
Forrás: MEK

Június 13. - Páduai Szent Antal napja

A Remete Szent Antalhoz (jan. 17.) fűződő néphagyományokat sok helyen átruháztak Páduai Szent Antalra (Bálint S. 1977: 152). Ezért igen sok, állattartással kapcsolatos hiedelem és szokás kapcsolódott ehhez a naphoz. Például a baranyai falvakban nem fogták be a jószágot. Gyergyócsomafalva székelyei láncon hajtották át a jószágot, miközben a gazda mondta: „legyetek erősek mint a vas, tartsatok össze, mint a lánc, s Páduai Szent Antal őrizzen meg a vadállatoktól!” (Bálint S. 1977: I. 438).
E naphoz kapcsolódott a Szent Antal tüze, az orbánc gyógyítása ráolvasással.
Példák vannak Baranya megyéből az e napi kultikus tűzgerjesztésre is. Ugyanakkor más adatok éppen a tűzgyújtás tilalmára vonatkoznak. Mura-vidéken a bőrgyulladás, orbánc elkerülésére tilos volt tüzet gyújtani.
Szent Antal napját különösen az asszonyok számára tartották dologtiltó napnak, nem volt szabad lisztbe nyúlni, mert kelések nőnek a kézen. Így tartották ezt Szeged környékén, Zentán, Topolyán, Csantavéren is.
Tápió mentén úgy vélik, hogy nagy esők jönnek, „Szent Antal elviszi a szénát!” (Barna 1985b: 793).
Forrás: MEK

Június 10. - Margit napja

Medvesalján Retkes Margit néven emlegetik, mert ezen a napon vetik a retket, hogy jó gyenge maradjon. Csépán a tyúkültetésre alkalmas nap. A Hortobágy vidékén általában esős napnak tartják. Zentán Margitot legyes Margitnak hívják. Ezen a napon nem szabad kinyitni az ablakot, mert akkor abban az évben sok lesz a légy. Magyarszentmihályi {7-186.} és monostori hiedelem szerint „Margit asszony a legyek királynéja és ezen a napon minden konyhába beereszt egy kötővel” (Bálint S. 1980b: 288). Úgy védekeztek ellene, hogy mise idején a szántóföldről hozott földet szórták szét a házban.
Forrás: MEK

Június 8. - Medárd

Közismert időjárásjósló nap. A közhiedelem úgy tartja, hogy ha ezen a napon esik az eső, akkor negyven napig esni fog, ellenkező esetben pedig ugyanennyi ideig szárazság lesz.
A bukovinai magyarok szerint e napon kezdődött az özönvíz, és akkor is negyven napig esett. Jászdózsán úgy tartják, hogy Medárd napján mindig vízbe fúl valaki, és ez áldozat a vizek királyának, ezért e napon nem szabad fürdeni, de a lovakat meg kell itatni, mert akkor nem lesznek rühesek.
Topolyán úgy vélik, ha Medárd napján süt a nap, akkor édes lesz a bor, ha esik, akkor savanyú. Baranya és a Mura-vidék szőlősgazdái szerint, ha Medárdkor esik, rossz szőlőtermésre lehet számítani, viszont bő lesz a szénatermés. Egyes csallóközi falvakban Medárdkor vetették a lent, hogy ne legyen gazos és szépen fejlődjön. Az ipolybalogiak szerint Medárdkor van a szénakaszálás ideje.
Forrás: MEK

Pünkösd

Pünkösd neve a görög pentekosztész ’ötvenedik’ szóból származik, ugyanis ez az ünnep a húsvétot követő ötvenedik napon kezdődik. Pünkösd a húsvét függvényében mozgó ünnep, május 10-e és június 13-a között. A magyar pünkösdi szokások a keresztény ünnephez kapcsolódnak ugyan, de mint az alábbi tiltó rendelkezések is bizonyítják, számos olyan szokás és hiedelem őrződött meg, melyek legfeljebb csak az elnevezésükben köthetők pünkösdhöz, például a csetneki zsinat határozata 1594-ben tiltotta a pünkösdi királyválasztást, táncot és játékokat. Az 1692-ből származó csíkkozmási tiltás így szólt: „Eleitől fogva régi időben is mindenkor tilalma volt a sátoros ünnepeken való táncolásnak, királynéasszony ültetésnek, mely pogányoktól maradott szokás ezután is tilalmas.” 1770-ben Tessedik Sámuel arról számolt be, hogy megszüntették a májusi fák bevitelét a templomba pünkösdkor, mert a gazdák legszebb gyümölcsfáikat láthatták ott kivagdosva. A tiltások jellegzetes pünkösdi szokásokra vonatkoznak: pünkösdi királyválasztás, pünkösdi királynéjárás, pünkösdi zöldágazás, májusfa, valamint pünkösdi mulatságok, táncok, játékok. A pünkösdi szokások történeti rétegeiről Dömötör Tekla és Bálint Sándor munkáiban olvashatunk bővebben (Dömötör T. 1964a: 111–138; Bálint S. 1976: 336–345).
Forrás: MEK

Május 25. - Orbán napja

Orbánt a néphagyomány a fagyosszentek közé sorolja. Az Orbán-napi hideg a szőlőnek árt a leginkább, ezért sokfelé szobrot emeltek számára a szőlőben, és Orbán-napon körmenetben keresték fel. A szőlőtermelő falvak a szőlőhegy védelmét és a bő termés biztosítását várták tőle. Az Ipoly mentén Urbánkának nevezték, tiszteletére kőszobrot vagy kápolnát emeltek. A Nyitra menti falvakban körmenetben keresték fel a szobrot, s ha jó idő volt, megkoszorúzták, de rossz idő esetén kövekkel dobálták meg. Topolyán Orbán tiszteletére a nagyobb szőlősökben szobrot állítottak, volt, ahol fatörzsből vagy szalmából készítették. Jó idő esetén egész nap óbort ittak, és Orbán szobrát vagy az őt jelképező tárgyat borral locsolták, dicsérték. Rossz idő esetén szidták, köpködték, locsolták, pálcával verték, a szalma vagy fa Orbán-jelképet elégették (Borus 1981: 53).
Adonyban virágokkal és zöld ágakkal feldíszített kápolnában tartották az Orbán-napi misét. Ezekből a virágokból mindenki igyekezett egy keveset a présházba vinni, abban a hitben, hogy az Orbán-napi szentelt virág megvédi az épületet a villámcsapástól (Lukács 1988: 104).
Forrás: MEK

Május 12., 13., 14. - Pongrác, Szervác, Bonifác (Fagyosszentek)

A szentek legendája és az időjárással kapcsolatos megfigyelés között nincsen összefüggés, a néphagyomány azonban teremtett. Topolyán úgy tartották: „Pongrác kánikulában subában megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsipkedték a szunyogok – ezért haragusznak ránk emberekre és évről-évre visszajönnek, hogy bosszantsanak bennünket” (Borus 1981: 53). Berettyóújfalusi rigmus szerint: „Szervác, Pongrác, Bonifác megharagszik, fagyot ráz” (Sándor M. 1976: 223). Nagydobronyban úgy tartották, ha fagyosszentekkor nagy a hideg, akkor rossz termés várható. Zagyvarékason úgy vélték, ha fagyosszentekkor nincs felhő, akkor sok bor lesz (Pócs 1964: 33).

Május 4. - Flórián napja

Flórián a tűzoltók és tűzzel dolgozók védőszentje volt. Flóriánnal kapcsolatos néphagyományról csak elszórt adatok vannak. A Mura-vidéken Flórián napján nem asszony, hanem férfi rak tüzet. Mielőtt tüzet gyújt, a kezét megmossa és szétpermetezi a vizet, hogy ne okozzon a tűz veszedelmet. Lendva környékén azonban ezen a napon egyáltalán nem raknak tüzet. A század elején még a göcseji falvakban a kovácsok sem dolgoztak, és kenyeret sem sütöttek.
Szegeden a sörfőzők, fazekasok, tűzoltók, kéményseprők patrónusa volt. Szegeden a sör tréfás neve flóriánvíz volt. Század eleji göcseji leírás szerint néhol ősi módon tüzet gyújtottak ezen a napon: napfelkelte előtt élőfa vastagabb, száraz ágán át kötelet dobtak és addig húzogatták, míg lángot vetett. A falu ezután erről gyújtott tüzet.
Forrás: MEK

Május 1.

A magyar nyelvterület nagy részén május l-jére virradó éjszaka állították, illetve állítják a májusfát. Másik jeles alkalma pünkösd. A május elsején állított fákat pedig sokfelé éppen pünkösdkor bontják le. A májusfa, a zöld ág a természet megújhodásának a szimbóluma, és legtöbb esetben az udvarlási szándék bizonyítéka, szerelmi ajándék is.
A magyar nyelvterületen a májusfa-állításnak két jellegzetes formája ismert: az egyik a lányos házakhoz vitt májusfa, a másik a középületek, kocsmák előtt felállított májusfa.
A májusfák beszerzése mindkét esetben a mindenkori legények, legénybandák feladata. A májusfának alapvetően két változata van: kivágott, sudár, esetenként kérgétől megtisztított fa, melynek csak a tetején hagyták meg a lombját, vagy virágzó, zöldellő gallyak, ágak. A magyar nyelvterületen a májusfák tájanként változó típusba sorolhatók, így Nyugat-Magyarországon a letisztított kérgű fa, tetején lombbal, vagy magas póznára erősített zöld ág, az Alföldön többnyire kisebb, egészében felhasznált fa a jellemző. Északkelet-Magyarországon is ehhez az utóbbihoz hasonló módon készítik a májfát, de újabban terjed a virágcsokor, illetve a virágkosár ajándékozása. A csehszlovákiai magyar adatok magas fákra, az erdélyiek azonban inkább zöld ágakra utalnak.
A fákkal kapcsolatosan kétféle követelmény lehetett: sudár, magas legyen vagy fiatal, zsenge. Az ágak pedig zöldek vagy virágosak. A helyi lehetőségeknek megfelelően változik a fa fajtája, mely lehetett nyárfa, nyírfa, fenyőfa, fűzfa, virágzó cseresznyeág, meggyág, orgona stb.
A májusfa eredetéről és már a múlt században is meglévő változatairól az alábbiakat olvashatjuk: „Minden év május elsején a falukban, városokban, sok épület előtt lehet leszúrva látni virító zöld levelű, ágasbogas, karcsú, magas fákat, melyeken virágok, szalagok, déli gyümölcsök, italok, fűzérek stb. díszelegnek. Falvakon nőtlen ifjak kedveseik ablaka előtt állítják fel május 1-ső napján virradóra a májusfát; városokban ma már csak a mészárosok emelnek íly fákat a tőlük húst hordó fehérnép számára. A májusfáról azt írják, hogy sz. Jakab és sz. Fülöp, midőn térítgetni jártak, utitársuk lett Valburga nevű szűz hajadon; ezt ebbeli cselekvényéért a pogányok tisztátalan személynek nyilvánították, s rágalmazták. A leány azonban, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, előtte letérdepelt, imádkozott, s erre alig múlt el egy-két óra, midőn a pogányok szeme láttára leszúrt bot kizöldült. Ez volt sz. Jakab apostol napja virradójára (május 1-én). Nőtlen ifjak ez időtől ez okon szoktak magas zöldfát jó magaviseletű hajadonok ablaka előtt felállítani, még pedig ha lehet észrevétlenül. Ma már májusfa helyett egy csokor szép virág is megteszi a kellő hatást” (Réső Ensel 1867: 198).
Mint az idézetből is kitűnik, a lányok számára állított májusfát többnyire titokban szerezték be és állították fel. A májusfa állítását évszázadok óta tiltják a hatóságok az erdők és tulajdonosaik védelmében. A fát általában lopták az erdőről, de volt, ahol fizettek, illetve fizetnek érte. A Zemplén megyei Rudabányácskáról több kilométerre is elmentek a legények a fáért. Sárkeresztesen az első világháború előtt éjszaka, sötétben két patakon át hozták a fát, de a két világháború között már vették az erdőből a fekete- vagy lucfenyőt.
{7-170.} Az alábbiakban a lányoknak állított májusfa néhány táji változatát mutatjuk be. Ezek a leírások egyúttal utalnak a szokás változására is.
Csépán a májusfa virágos ecetfa vagy fűzfa lehetett. Színes papírszalagokkal díszítették. Kapura vagy kútgémre tették. Titokban csinálták, hogy ne vegyék észre, a negyvenes években csokoládét, narancsot is kötöttek rá. A májusfát vagy májusi gallyat világosig őrizni kellett. A két háború között divatba jött a szerenád, az éjjelizene május elsején. Nagykőrösön amelyik lánynak már volt udvarlója, az május l-jén kapott májusfát. Leggyakrabban nyárfa volt, de állítottak vadkörtét, orgonát, vadpiszkét is. A fákra színes papírszalagokat akasztottak. Ezután szerenádot adtak, amit a lánynak fogadni illett egy szál gyufa meggyújtásával. A szerenádot követően a lány kiment és borral kínálta a legényeket.
A legény a lánynak titokban állított májusfát Topolyán is. A fát a legény előre feldíszítette szalagokkal, kendővel, cukorral, fésűvel, tükörrel stb. A legények vetélkedtek, hogy ki tud szebb májusfát díszíteni. Ha két legény is udvarolt a lánynak, őrizni kellett a fát, hogy a másik el ne lopja.
A Drávaszögben májusfát állítanak a lányos házak elé, a kocsma elé, és a kislányoknak is. Májusfának füzet vagy nyárfát állítanak. Szalagokkal díszítik, esetleg üveg is kerül rá. A fa magassága és formája a legény érzelmeit mutatja. A fákat a hónap utolsó napján ássák ki, azok, akik felállították. A fa állításakor és kivételekor egyaránt megvendégelik a legényeket.
{7-172.} Kalotaszeg falvaiban az első világháború előtt szokás volt a zöldellés vagy zöldágazás, május elsejére virradó éjszaka. A zöld ágat minden díszítés nélkül a lányok kapujára vagy kerítésére tűzték. Ma már csak a komolyabb udvarló hoz a távoli erdőről virágos nyírfát, a többiek fűzfát állítanak. A második világháború óta nagyobb méreteket ölt a nyírfaágállítás szokása. Általában mindenki kap, s nagy szégyen, ha valaki kimarad. Haragból, bosszúból tövisbokrot tesznek a kapura. A második világháború óta Bogártelkén már nem gallyakat tesznek az ajtóra vagy a kerítésre, hanem méteres fákat. Minden lánynak visznek, a szeretőjüknek 5–10 fát is állítanak. Néhány éve még a pólyásoknak is raknak egy-két ágat. Számba lehet venni, hány lány van a faluban a legkisebbektől az eladókig. Egyes falvakban, így Bogártelkén és Darócon minden lány nyírfát kap, Inaktelkén csak a kiválasztottnak jár, a többiek bükkfát kapnak.
Mint a példák is mutatják, egyes helyeken díszítették a fákat szalaggal, üveg itallal, esetleg különféle ajándékokkal, másutt azonban díszítetlenül helyezték el. Helyi hagyományok alakították azt a szokást is, hogy csak egyes lányok kaptak, vagy a falu minden leánya. A májusfa díszeit néhol a leány adta, de sokfelé a legények ajándéka volt. A májusfaállítás szokása még az utóbbi évtizedekben is változó, alakuló hagyomány, a fát sok esetben virágcsokor, sőt virágkosár helyettesíti. A májusfaállításhoz kapcsolódott, sőt néhol helyettesíti a szerenádadás. A legényeket attól függően, hogy titokban állították a fát, vagy sem, megvendégelték. A lányoknak állított fa kidöntésére vonatkozóan is változatosak az adatok az ünnepélyes kivételtől az elszáradásig otthagyott májusfáig.
Szokolyán a májusfa felállítása után megvendégelték a legényeket, de általánosabb volt, különösen ahol titokban állították, hogy a fa kidöntésekor rendeztek kisebb mulatságot. Például Garaboncon és Pötrétén (Zala m.) a felállítás után egy-két héttel mulatságot rendeztek a fa tövében. Eleken a hatvanas években is zeneszóval, tánccal döntötték ki a májusfát a lányos háznál.
A lányok számára állított májusfa korábbi jelentéstartalma elhomályosulóban van. A Nyitra vidéki falvakban a századfordulón a nagylányság elismerését jelentette. Ettől kezdve mehettek bálba, táncmulatságra, s udvarolhattak nekik a legények. Más leírások arra utalnak, hogy a májusfa a falu leányainak különleges megbecsülését vagy éppen lenézését fejezte ki. Az 1930-as években Mezőkövesden a matyó lányok közül csak az ún. „híres lányok” kaptak májusfát, akiket a legények legjobban kedveltek és tiszteltek. Hajdúböszörményben is dicsőségnek számított, ha egy lány májusfát kapott. Nagydobronyban a rossz hírű lánynak kiszáradt gallyra fazekat, rongydarabokat aggattak. Erdőhorvátiban karóra húzott lókoponyát vagy tojáshéjból készült láncot vittek májusfa helyett. A májusfa a komoly udvarlási szándék jele volt. Például az egyeki legények számára a karácsony, a József-napi búcsú után a május elseje jelentette a harmadik alkalmat komoly szándékaik bizonyítására. Volt olyan falu is, ahol csak az eljegyzés előtt állók vagy eljegyzettek vittek májusfát. Például Bolyk községben a májusfát pünkösdkor megújították, s ilyenkor a legény a lánynak egy ruhára való anyagot adott, a leány pedig inget és zsebkendőt ajándékozott jövendőbelijének.
A májusfa másik típusa a közösségi májfa, melyet középületek, kocsmák elé állítanak. Sokfelé, ahol a két szokás együttesen élt, újabban már csak az utóbbit gyakorolják. Például Sárkeresztesen a kocsma elé állították a fát, a hetvenes években a tsz-iroda elé is, de már 1945 óta nem állítanak a lányok udvarára.
Topolyán akác, nyárfa és bodzafa volt a májusfa. Közös májusfát állítottak a munkások {7-173.} vagy a cselédek, ahol dolgoztak vagy szolgáltak. A községháza előtt állt a tisztviselőké és mindenkié. Állítottak útkereszteződésekben, nagyobb tanyákon, kocsmák elé is. A májusfára színes papírt és selyemszalagokat kötöztek. Került rá ital és édesség. A birtokon vagy a téglagyárban a tulajdonos zenészekről is gondoskodott. A községháza előtt felállított fánál rézfúvósok zenéltek. A májusfa a hónap végéig maradt a helyén. Topolyán a húszas években először a város központjából szorult ki a májusfa, a harmincas évektől tiltották. Legtovább a téglagyári munkások állítottak májusfát. 1945 után is állítottak néhányszor közös májusfát, magas fenyőt, melynek csak a tetején hagyták meg a zöldet. Színes szalagokkal, itallal díszítették, csokoládék is voltak rákötözve. Aki le tudta hozni róla, azé lett.
A közös májusfák kidöntése járt együtt általában nagyobb ünnepélyességgel, táncmulatsággal. A májusfa ledöntésének szertartásos mozzanata volt a fa körültáncolása, a májusfára mászás. Különösen nehéz volt a lehúzott kérgű, magas fát megmászni. Azé lett a tetejére erősített ital, akinek ez sikerült. Gyakran megtréfálták egymást azzal, hogy az üvegbe paprikás vizet tettek. Vágfarkasdon pünkösdkor bontották le a fát táncmulatság keretében. Dunapatajon május végén ugyancsak táncmulatsággal döntötték ki a fát. Kiskunhalason május utolsó vasárnapja volt erre az alkalom. A kidöntés előtt táncoltak alatta.
A magyar nyelvterületen a májusfára vonatkozó adatokból, leírásokból megállapítható, hogy a két világháború közti időszakban a Dunántúlra a középületek, kocsmák elé állított közösségi fák voltak a jellemzők, és ritkábban állítottak a lányos házak udvarára. Az alföldi és északkelet-magyarországi, valamint az erdélyi adatok elsősorban a nagylányoknak szerelmi ajándékként állított fákról tudósítanak. Mára azonban megváltozott a helyzet. A jövőbeni kutatás feladata a szokás további alakulásának felmérése. A hagyományos paraszti életben a májusfa jellegzetes példa az egyén és közösség kapcsolatára. A fa kivágása, a faluba való behozatala, többnyire még annak a megbeszélése is, hogy ki kinek viszi, az egy korosztályba tartozó legények, legénybandák feladata volt. Amennyiben a fát a lányoknak vitték, ez egyéni érzelmet fejezett ki, de egyúttal a közösség számára is jelzés volt. Jelezte a lány magaviseletét, a legények értékítéletét. A lányok számára az udvarlás jele és szerelmi ajándék, amit megfelelő módon kellett viszonozni. A közös mulatság alkalmát is jelentette. A pünkösdi szokások vizsgálatánál még visszatérünk a májusfaállítás helyi változataira.
Május elsejéhez néhány időjárásjósló, földműveléssel kapcsolatos és egyéb hiedelem kapcsolódott. E nap időjárása mutatja, milyen lesz a jövő tél. A Mura-vidéken nem ajánlatos borsót vetni, ellenben a szlavóniaiak kendervetésre alkalmas időpontnak tartották. Az ezen a napon köpült vajat Fülöp-Jakab vajának nevezték, és fülfájás ellen kenték a fülüket vele Turán. Jászdózsán úgy vélték, hogy sűrűbb lesz a tej, ha május l-jei harmatot adnak a jószágnak. Szeged környékén régi hiedelem szerint bodzával díszítették a házat a boszorkányok ellen.
Május elseje a munkásosztály nemzetközi ünnepe. Hazánkban először 1890-ben rendeztek május elsejei felvonulást Budapesten. A felvonulást követő utcabálok, majálisok, a felvonulásokon szereplő májusfák hagyományos tavaszi szokáselemeket őriznek.
Forrás: MEK