A magyar nyelvterület nagy részén május l-jére virradó éjszaka állították, illetve állítják a májusfát. Másik jeles alkalma pünkösd. A május elsején állított fákat pedig sokfelé éppen pünkösdkor bontják le. A májusfa, a zöld ág a természet megújhodásának a szimbóluma, és legtöbb esetben az udvarlási szándék bizonyítéka, szerelmi ajándék is.
A magyar nyelvterületen a májusfa-állításnak két jellegzetes formája ismert: az egyik a lányos házakhoz vitt májusfa, a másik a középületek, kocsmák előtt felállított májusfa.
A májusfák beszerzése mindkét esetben a mindenkori legények, legénybandák feladata. A májusfának alapvetően két változata van: kivágott, sudár, esetenként kérgétől megtisztított fa, melynek csak a tetején hagyták meg a lombját, vagy virágzó, zöldellő gallyak, ágak. A magyar nyelvterületen a májusfák tájanként változó típusba sorolhatók, így Nyugat-Magyarországon a letisztított kérgű fa, tetején lombbal, vagy magas póznára erősített zöld ág, az Alföldön többnyire kisebb, egészében felhasznált fa a jellemző. Északkelet-Magyarországon is ehhez az utóbbihoz hasonló módon készítik a májfát, de újabban terjed a virágcsokor, illetve a virágkosár ajándékozása. A csehszlovákiai magyar adatok magas fákra, az erdélyiek azonban inkább zöld ágakra utalnak.
A fákkal kapcsolatosan kétféle követelmény lehetett: sudár, magas legyen vagy fiatal, zsenge. Az ágak pedig zöldek vagy virágosak. A helyi lehetőségeknek megfelelően változik a fa fajtája, mely lehetett nyárfa, nyírfa, fenyőfa, fűzfa, virágzó cseresznyeág, meggyág, orgona stb.
A májusfa eredetéről és már a múlt században is meglévő változatairól az alábbiakat olvashatjuk: „Minden év május elsején a falukban, városokban, sok épület előtt lehet leszúrva látni virító zöld levelű, ágasbogas, karcsú, magas fákat, melyeken virágok, szalagok, déli gyümölcsök, italok, fűzérek stb. díszelegnek. Falvakon nőtlen ifjak kedveseik ablaka előtt állítják fel május 1-ső napján virradóra a májusfát; városokban ma már csak a mészárosok emelnek íly fákat a tőlük húst hordó fehérnép számára. A májusfáról azt írják, hogy sz. Jakab és sz. Fülöp, midőn térítgetni jártak, utitársuk lett Valburga nevű szűz hajadon; ezt ebbeli cselekvényéért a pogányok tisztátalan személynek nyilvánították, s rágalmazták. A leány azonban, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, előtte letérdepelt, imádkozott, s erre alig múlt el egy-két óra, midőn a pogányok szeme láttára leszúrt bot kizöldült. Ez volt sz. Jakab apostol napja virradójára (május 1-én). Nőtlen ifjak ez időtől ez okon szoktak magas zöldfát jó magaviseletű hajadonok ablaka előtt felállítani, még pedig ha lehet észrevétlenül. Ma már májusfa helyett egy csokor szép virág is megteszi a kellő hatást” (Réső Ensel 1867: 198).
Mint az idézetből is kitűnik, a lányok számára állított májusfát többnyire titokban szerezték be és állították fel. A májusfa állítását évszázadok óta tiltják a hatóságok az erdők és tulajdonosaik védelmében. A fát általában lopták az erdőről, de volt, ahol fizettek, illetve fizetnek érte. A Zemplén megyei Rudabányácskáról több kilométerre is elmentek a legények a fáért. Sárkeresztesen az első világháború előtt éjszaka, sötétben két patakon át hozták a fát, de a két világháború között már vették az erdőből a fekete- vagy lucfenyőt.
{7-170.} Az alábbiakban a lányoknak állított májusfa néhány táji változatát mutatjuk be. Ezek a leírások egyúttal utalnak a szokás változására is.
Csépán a májusfa virágos ecetfa vagy fűzfa lehetett. Színes papírszalagokkal díszítették. Kapura vagy kútgémre tették. Titokban csinálták, hogy ne vegyék észre, a negyvenes években csokoládét, narancsot is kötöttek rá. A májusfát vagy májusi gallyat világosig őrizni kellett. A két háború között divatba jött a szerenád, az éjjelizene május elsején. Nagykőrösön amelyik lánynak már volt udvarlója, az május l-jén kapott májusfát. Leggyakrabban nyárfa volt, de állítottak vadkörtét, orgonát, vadpiszkét is. A fákra színes papírszalagokat akasztottak. Ezután szerenádot adtak, amit a lánynak fogadni illett egy szál gyufa meggyújtásával. A szerenádot követően a lány kiment és borral kínálta a legényeket.
A legény a lánynak titokban állított májusfát Topolyán is. A fát a legény előre feldíszítette szalagokkal, kendővel, cukorral, fésűvel, tükörrel stb. A legények vetélkedtek, hogy ki tud szebb májusfát díszíteni. Ha két legény is udvarolt a lánynak, őrizni kellett a fát, hogy a másik el ne lopja.
A Drávaszögben májusfát állítanak a lányos házak elé, a kocsma elé, és a kislányoknak is. Májusfának füzet vagy nyárfát állítanak. Szalagokkal díszítik, esetleg üveg is kerül rá. A fa magassága és formája a legény érzelmeit mutatja. A fákat a hónap utolsó napján ássák ki, azok, akik felállították. A fa állításakor és kivételekor egyaránt megvendégelik a legényeket.
{7-172.} Kalotaszeg falvaiban az első világháború előtt szokás volt a
zöldellés vagy
zöldágazás, május elsejére virradó éjszaka. A zöld ágat minden díszítés nélkül a lányok kapujára vagy kerítésére tűzték. Ma már csak a komolyabb udvarló hoz a távoli erdőről virágos nyírfát, a többiek fűzfát állítanak. A második világháború óta nagyobb méreteket ölt a nyírfaágállítás szokása. Általában mindenki kap, s nagy szégyen, ha valaki kimarad. Haragból, bosszúból tövisbokrot tesznek a kapura. A második világháború óta Bogártelkén már nem gallyakat tesznek az ajtóra vagy a kerítésre, hanem méteres fákat. Minden lánynak visznek, a szeretőjüknek 5–10 fát is állítanak. Néhány éve még a pólyásoknak is raknak egy-két ágat. Számba lehet venni, hány lány van a faluban a legkisebbektől az eladókig. Egyes falvakban, így Bogártelkén és Darócon minden lány nyírfát kap, Inaktelkén csak a kiválasztottnak jár, a többiek bükkfát kapnak.
Mint a példák is mutatják, egyes helyeken díszítették a fákat szalaggal, üveg itallal, esetleg különféle ajándékokkal, másutt azonban díszítetlenül helyezték el. Helyi hagyományok alakították azt a szokást is, hogy csak egyes lányok kaptak, vagy a falu minden leánya. A májusfa díszeit néhol a leány adta, de sokfelé a legények ajándéka volt. A májusfaállítás szokása még az utóbbi évtizedekben is változó, alakuló hagyomány, a fát sok esetben virágcsokor, sőt virágkosár helyettesíti. A májusfaállításhoz kapcsolódott, sőt néhol helyettesíti a szerenádadás. A legényeket attól függően, hogy titokban állították a fát, vagy sem, megvendégelték. A lányoknak állított fa kidöntésére vonatkozóan is változatosak az adatok az ünnepélyes kivételtől az elszáradásig otthagyott májusfáig.
Szokolyán a májusfa felállítása után megvendégelték a legényeket, de általánosabb volt, különösen ahol titokban állították, hogy a fa kidöntésekor rendeztek kisebb mulatságot. Például Garaboncon és Pötrétén (Zala m.) a felállítás után egy-két héttel mulatságot rendeztek a fa tövében. Eleken a hatvanas években is zeneszóval, tánccal döntötték ki a májusfát a lányos háznál.
A lányok számára állított májusfa korábbi jelentéstartalma elhomályosulóban van. A Nyitra vidéki falvakban a századfordulón a nagylányság elismerését jelentette. Ettől kezdve mehettek bálba, táncmulatságra, s udvarolhattak nekik a legények. Más leírások arra utalnak, hogy a májusfa a falu leányainak különleges megbecsülését vagy éppen lenézését fejezte ki. Az 1930-as években Mezőkövesden a matyó lányok közül csak az ún. „híres lányok” kaptak májusfát, akiket a legények legjobban kedveltek és tiszteltek. Hajdúböszörményben is dicsőségnek számított, ha egy lány májusfát kapott. Nagydobronyban a rossz hírű lánynak kiszáradt gallyra fazekat, rongydarabokat aggattak. Erdőhorvátiban karóra húzott lókoponyát vagy tojáshéjból készült láncot vittek májusfa helyett. A májusfa a komoly udvarlási szándék jele volt. Például az egyeki legények számára a karácsony, a József-napi búcsú után a május elseje jelentette a harmadik alkalmat komoly szándékaik bizonyítására. Volt olyan falu is, ahol csak az eljegyzés előtt állók vagy eljegyzettek vittek májusfát. Például Bolyk községben a májusfát pünkösdkor megújították, s ilyenkor a legény a lánynak egy ruhára való anyagot adott, a leány pedig inget és zsebkendőt ajándékozott jövendőbelijének.
A májusfa másik típusa a közösségi májfa, melyet középületek, kocsmák elé állítanak. Sokfelé, ahol a két szokás együttesen élt, újabban már csak az utóbbit gyakorolják. Például Sárkeresztesen a kocsma elé állították a fát, a hetvenes években a tsz-iroda elé is, de már 1945 óta nem állítanak a lányok udvarára.
Topolyán akác, nyárfa és bodzafa volt a májusfa. Közös májusfát állítottak a munkások
{7-173.} vagy a cselédek, ahol dolgoztak vagy szolgáltak. A községháza előtt állt a tisztviselőké és mindenkié. Állítottak útkereszteződésekben, nagyobb tanyákon, kocsmák elé is. A májusfára színes papírt és selyemszalagokat kötöztek. Került rá ital és édesség. A birtokon vagy a téglagyárban a tulajdonos zenészekről is gondoskodott. A községháza előtt felállított fánál rézfúvósok zenéltek. A májusfa a hónap végéig maradt a helyén. Topolyán a húszas években először a város központjából szorult ki a májusfa, a harmincas évektől tiltották. Legtovább a téglagyári munkások állítottak májusfát. 1945 után is állítottak néhányszor közös májusfát, magas fenyőt, melynek csak a tetején hagyták meg a zöldet. Színes szalagokkal, itallal díszítették, csokoládék is voltak rákötözve. Aki le tudta hozni róla, azé lett.
A közös májusfák kidöntése járt együtt általában nagyobb ünnepélyességgel, táncmulatsággal. A májusfa ledöntésének szertartásos mozzanata volt a fa körültáncolása, a májusfára mászás. Különösen nehéz volt a lehúzott kérgű, magas fát megmászni. Azé lett a tetejére erősített ital, akinek ez sikerült. Gyakran megtréfálták egymást azzal, hogy az üvegbe paprikás vizet tettek. Vágfarkasdon pünkösdkor bontották le a fát táncmulatság keretében. Dunapatajon május végén ugyancsak táncmulatsággal döntötték ki a fát. Kiskunhalason május utolsó vasárnapja volt erre az alkalom. A kidöntés előtt táncoltak alatta.
A magyar nyelvterületen a májusfára vonatkozó adatokból, leírásokból megállapítható, hogy a két világháború közti időszakban a Dunántúlra a középületek, kocsmák elé állított közösségi fák voltak a jellemzők, és ritkábban állítottak a lányos házak udvarára. Az alföldi és északkelet-magyarországi, valamint az erdélyi adatok elsősorban a nagylányoknak szerelmi ajándékként állított fákról tudósítanak. Mára azonban megváltozott a helyzet. A jövőbeni kutatás feladata a szokás további alakulásának felmérése. A hagyományos paraszti életben a májusfa jellegzetes példa az egyén és közösség kapcsolatára. A fa kivágása, a faluba való behozatala, többnyire még annak a megbeszélése is, hogy ki kinek viszi, az egy korosztályba tartozó legények, legénybandák feladata volt. Amennyiben a fát a lányoknak vitték, ez egyéni érzelmet fejezett ki, de egyúttal a közösség számára is jelzés volt. Jelezte a lány magaviseletét, a legények értékítéletét. A lányok számára az udvarlás jele és szerelmi ajándék, amit megfelelő módon kellett viszonozni. A közös mulatság alkalmát is jelentette. A pünkösdi szokások vizsgálatánál még visszatérünk a májusfaállítás helyi változataira.
Május elsejéhez néhány
időjárásjósló, földműveléssel kapcsolatos és egyéb hiedelem kapcsolódott. E nap időjárása mutatja, milyen lesz a jövő tél. A Mura-vidéken nem ajánlatos borsót vetni, ellenben a szlavóniaiak kendervetésre alkalmas időpontnak tartották. Az ezen a napon köpült vajat
Fülöp-Jakab vajának nevezték, és fülfájás ellen kenték a fülüket vele Turán. Jászdózsán úgy vélték, hogy sűrűbb lesz a tej, ha május l-jei harmatot adnak a jószágnak. Szeged környékén régi hiedelem szerint bodzával díszítették a házat a boszorkányok ellen.
Május elseje a munkásosztály nemzetközi ünnepe. Hazánkban először 1890-ben rendeztek május elsejei felvonulást Budapesten. A felvonulást követő utcabálok, majálisok, a felvonulásokon szereplő májusfák hagyományos tavaszi szokáselemeket őriznek.
Forrás: MEK
